Rasszisták az antirasszista napon?

Tisztelt Brit Nagykövetség!
Mi, magyarországi antikapitalisták kötelességünknek érezzük, hogy az Önök tudomására hozzuk az alábbi információkat. Az idei Sziget fesztivál nulladik, antirasszista napján olyan előadók is a leendő fellépők között szerepelnek, akik "antirasszizmusa" teljesen hiteltelen, így nincs semmi keresnivalójuk a fellépők között. Bízunk abban, hogy az Önök követségének közvetítésével eljutnak ezen információk a kezdeményező mozgalmakhoz is (Rock Against Racism, illetve a Love Music Hate Racism), melyek megteszik a megfelelő
lépéseket, hogy ne engedjék bemocskolni mozgalmuk jó hírnevét.

Mi, magyarországi antikapitalisták ellentétben a Sziget fesztivál rendezőinek profithajszoló törekvéseivel, csak és kizárólag az antikapitalista, azaz a következetes antifasiszta érdekeket és meggyőződést képviseljük, ezért nem hallgathatunk e készülő szemérmetlen színjáték ismeretében, mint ahogy hangosan tiltakozni fogunk a náci Rudolf Hess emlékére augusztus 15-én hazánkban megrendezendő botrányos, nemzetközi neonáci találkozó ellen is.

Az alábbi információk nem "hétpecsétes titkok", megtalálhatók az interneten, popzenei körökben minden bizonnyal közismertek, ennek ellenére nem hallottunk olyan előadóról, aki szót emelt volna a koncert morális tisztasága érdekében. Az ún. "antirasszista" popzenész társadalom anyagias megalkuvása is jelzi, hogy szégyenszemre Magyarországon milyen mélyen gyökerezik a társadalomban az előítéletesség, a kirekesztés, amelyhez széleskörű társadalmi elfogadottság is társul.

A Sziget fesztivál nulladik, antirasszista napján fellépő zenekarok érdekeltségeinek és zenekartagjainak szélsőjobboldali zenekarokkal való kapcsolatai:

Bikini Stúdió:
a fellépő Bikini zenekar (a zenekarról elnevezett) stúdiója, ahol többek között olyan nemzeti-homofób valamint hungarista és nyíltan kirekesztő szélsőjobbos együttesek stúdiófelvételei készülhettek, mint az Egészséges Fejbőr, a Titkolt Ellenállás, a Romantikus Erőszak, a Stratégia.

Németh Alajos "Lojzi" (Bikini):
hangmérnökként részt vesz több Egészséges Fejbőr és Titkolt Ellenállás album elkészítésénél, de ez utóbbi zenekar néhány albumán (Forró a levegő, Feltámadás) billentyűsként is segédkezik.  Soha nem határolódott el nyilvánosan ezektől a zenekaroktól.

Nagy Feró (Beatrice):
1998-2002 a Pannon Rádió műsorvezetője, a köztudottan rasszista Jobbik rendezvényeinek rendszeres fellépője. Bár elmondása szerint már aktívan nem politizál, napjainkban is a nemzeti radikalizmus szimpatizánsa, együttesének rajongói tábora főként szélsőjobboldali és hungarista fiatalokból verbuválódik.

Laczik Ferenc (Beatrice):
A Beatrice basszusgitárosa, korábban az Akcióegység, jelenleg a Beatrice mellett a Fehér Virágok zenekar előadója.

A tények önmagukért beszélnek.

Budapest, 2009. július 8.

Antikapitalista Blokk!

This entry was posted in General. Bookmark the permalink.